
Jó hír az 50+ tagoknak!!!:) egy amerikai orvosi tanulmányból, amit a SCD csopiban posztoltak:
Lényege, az öregedéssel járó agyvesztés dementia rizikóját, az ajánlott tevékenységek közül, legkedvezőbben a gyakori táncolás csökkenti, a két agyféltekét integráló mozdulataival, a memóriát frissen tartó koreográfiáknak emlékezetbe való megőrződésével, a mozgás által emelkedő endorfin hormon termelődésével. A táncolás által javul a hangulat, az állóképesség, megszűnik a fájdalom, a depresszió! Hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Ezért szeretettel ajánlom figyelmedbe az egészségmegőrző Gold-Zumbát most már három helyszínen!
Mi a Zumba Gold? Egy olyan speciális kurzus, amely zenei anyagában megtartotta a a fittnes Zumbára jellemző forró Latin ritmusokat és a Latin-amerikai táncok alaplépéseit, ugyan akkor úgy a zeneszámok ritmikai egymásutániságának változatosságában, mint a koreográfiákban, és a az óra felépítéseben figyelembe veszi a speciális célközönség testi-leki-szellemi életkori sajátosságait.Ez a mozgás program arra hivatott, hogy könnyen utánozható frissítő mozdulataival, egészség megőrizhetővé váljon, ugyanakkor fittséget, életkedvet, vidámságot hozzon az adott korosztály számára. A Zumba Gold program figyelembe veszi a részt vevők jellemző anatómiai, élettani és pszichológiai szükségleteit, amely egy különleges „székedzési” programot is tartalmaz.
Kinek ajánlom? A Gold-zumba óráimra speciálisan a középkorú mozgásra vágyókat, a túlsúlyosokat, az egészségügyi pl. mozgásszervi problémákkal küzdőket, az idősebb korúakat és azokat a kezdőket várom, akik most akarnak csatlakozni először a Zumba fitnespartihoz.
ITT A HELYED közöttünk!
-Ha szeretnél fergeteges hangulatban edzeni,
-Ha szereted a latin ritmusokat,
-Ha szeretnél fogyni,
-Ha szeretnéd magad formában tartani,
-Ha szeretnél egy vidám közösség tagja lenni,
-Ha szeretsz táncolni, akkor
Várunk ha túl
- vagy az 5.X-en,
- ha túlsúlyos vagy, - ha eddig nem mozogtál és most úgy döntesz, hogy elkezded,
- ha testi -lelki, mozgásszervi fájdalmaid ellenére mozogni szeretnél,
- ha csak egyszerűen jól akarod magad érezni a bőrödben!
S ha mindezt egy hiteles ZUMBA GOLD instruktortól, trénertől KÍVÁNOD MEGKAPNI, aki saját példáján keresztül képes mindezt megmutatni neked!
Mire számíthatsz?
Igazi forró hangulatú Latin-amerikai zenékre Latin-amerikai táncok alaplépéseiből összeállított könnyen követhető koreográfiákra melyeket fitnesz mozdulatokkal vegyítünk és mindezt fergeteges hangulatban. Mint már fentebb említettem a koreográfiák elkészítésénél figyelembe veszem a résztvevők testi-lelki és szellemi életkori sajátosságait.
1 party-óra, alatt levezetjük a heti feszültséget, kizárjuk a külvilágot, felszabadultan táncolunk anélkül, hogy bárkinek is meg akarnánk felelni. A foglalkozás egy intenzív kardió-tréning, a cél, hogy mindenki feltöltődve, tele pozitív energiával hagyja el a termet!
Az leggyakrabban előforduló táncstílusok:
- Salsa- Merengue- Cumbia- Reggaeton- Cha cha cha- Swing stb.
Ahhoz, hogy részt vegyél a ZUMBA órán, és élvezd annak minden pillanatát, semmilyen táncos, előképzettség sportos felkészültség nem szükséges! Semmiféle előzetes tánctudást nem igényel!
Milyen változásokra számíthatsz testi szinten?
- Testsúly csökkenés, alakformálódás
- Egészséges vérnyomás, koleszterin, vércukorszint
- Vér és nyirokkeringés javulása
- Izomtónus erősödés (IZOMLÁZ NÉLKÜL!!)
- Medencei izmok erősödése (Inkontinencia megelőzése, megszűnése)
- Potencia növekedése (életkortól függetlenül)
- Állóképesség növekedése
- Immunrendszer erősödés
- Fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képesség növekedése
- Fájdalmak fej, nyak, váll, hát, derék, térd, stb. megszűnése.
- Csontritkulás megelőzése, lassítása,
- Rugalmasság testi, lelki és gondolkodás szintjén.
Milyen változásokra számíthatsz Lelki szinten
- Gyors és tartós hangulatjavulás (depresszióra, apátiára hajlamosaknak kitűnő kiegészítő foglakozás)
- Pozitív szemléletmód, életlátás megtartása, visszaszerzése
- Boldogság érzése, vidámság, életigenlés
- Én erő, lelkierő, kitartás még nehezebb élethelyzetek idején is
- Önbizalom növekedése
Helyszínek ahol az állandó óráimat tartom:
PESTLŐRINCEN – minden SZERDÁN 20h.-tól
Dance City Center Musical és Tánciskola
Cím: 1182 Üllői út 386 a Piros Iskolánál
Megközelítés: 50.-es villamossal a Darányi Ignác utcáig.
KISPESTEN a Wekerlei Kultúrházban Cím 1192 Petur u.7.
- minden kedden 15.30H-tól
BELVÁROSBAN Magyarok Házában minden Cím: 1052 Semmelweis u.1-3.
- minden kedden 18h-tól, és 19h.-tól
- minden pénteken 17h-től
Folyamatos becsatlakozási lehetőség! Az órák NEM egymásra épülnek!
A tánctudás NEM feltétel, de a Pozitív hozzáállás viszont AJÁNLOTT!
Szeretettel várlak egy minden szempontból kellemes a FELTÉTEL NÉLKÜLI ELFOGADÁST biztosító társasággal!
Részvételi díjak:
1200 Ft / alkalom
Bérletkonstrukciók:4 alkalmas bérlet: 4.000 Ft 18 alkalmas havi bérlet 9000Ft. mely minden helyszínre minden órára igénybe vehető
Hozz magaddal:
- kényelmes tréning ruhát
- sportcipőt vagy táncos cipőt
- VIZET müa.palackban
- törölközőt
Ha bármi kérdésed van, keress bizalommal!
Farkasné Erzsébet kineziológus terapeuta, az ország leghitelesebb gold-zumba trénere Telefon: + 36 30 99 64 166 Email cím: farkasn.erzsi@gmail.com Honlap: www.zumba-gold.5mp.eu